A mondat, amit eddig sosem írtam le: nehéz megszólalni. Ez a könyv szíven talált. Szavakkal, színekkel és lelkekkel. Törékeny érzéseket adott, melyek oldalról oldalra repedeztek és hullottak szét annyira, hogy még most is nehezen kaparom össze magam.
Azt mondják, a háború a halál legjobb barátja, de nekem erről más a véleményem. Számomra a háború olyan, mint az új főnök, aki lehetetlent követel. Megáll a vállad fölött, és egyfolytában ugyanazt ismételgeti: Csináld, csináld! Úgyhogy keményebben dolgozol. Megcsinálod. A főnök azonban nem köszöni meg. Hanem még többet követel.
Barátaim lettek a szereplők. Velük lélegeztem, éltem hétköznapi életüket, átéreztem az örömüket, bánatukat. Velük voltam a szegénység legmélyében, ahol olyan értékeket ismertem meg, amik mellett ma már úgy megy el az ember, hogy a létezésükről sem tud.
És megismertem Őt is. Láttam már az arcát és tényleg olyan, mint amilyennek mondja magát. De a szívét nem ismertem. Márpedig hatalmas szíve van a Halálnak. Szereti az embereket, és ha valaki, hát ő pontosan tudja, hogy nemi, faji és vallási hovatartozás mit sem számít, ha eljön értünk. A könnyű lelkeket szereti a legjobban, akik szétszórják magukat a világban, az apró kis örömökben, és önzetlenül adnak.
A kérdés az, milyen színű lesz minden abban a pillanatban, amikor majd jövök értetek.Mit fog mondani az ég?Személy szerint én a csokoládészínű eget szeretem.Legyen jó sötét, nagyon sötét csokoládé. Azt mondják, az illik hozzám.
Különös stílusa van. Folyton leltárt készít. Mindenről. Mindent számon tart, de leginkább a pillanatokat. Ott leselkedik mindenhol, oson az utcákon, benéz az ablakokon. Ő is tolvaj: pillanatokat lop. Fáradt, magányos és nagyon vén, de mégis ott van mindenhol az utcákat járva, de kevesen látják. Liesel látja, ezért figyelt fel rá, és ezért válik számára annyira fontossá ez a kicsi emberi lény.
Minden karakter élő, megelevenednek és körülvesznek. Miközben olvasol, körülötted járnak, melletted állnak, ülnek, beszélnek hozzád. Éppen, mint Werner Liesel látomásaiban. Az első pillanatban, amint leírja, hogyan néz ki Hans, a szeme alapján tudod, hogy jó ember és halálosan szeretni fogod. És nem tud megtéveszteni Rosa zordon stílusa, tudod, hogy ő is jó lelkű.
Órákon át pusztító vörös volt az ég, házi sütésű vörös. A kis német várost még egyszer lerombolták. Hamu hópelyhek hullottak oly gyönyörűségesen, hogy az ember szerette volna kinyújtani a nyelvét, elkapni s megízlelni őket. Csak persze megperzselték volna az ajkát. Megsütötték volna a száját.
A leírások rendkívüliek. Még sosem láttam ilyen szép, festményszerű képi hatást. Megismerem a Himmel utcát, járok rajta, látom az ajtókat, a lesötétített ablakokat, az összefestett házfalakat, a megjelölt ajtókat, a bezárt üzleteket. Figyelemreméltó írói stílus. Nagyon erős szimbólumrendszerrel dolgozik, megdöbbentő, ahogyan a színeket használja. A halál három színe, amikor Liesellel találkozik. Fekete, piros és fehér. Nekem a náci zászló jutott eszembe róla, és a múlt, amit Liesel magával cipelt haláláig, megbélyegezték a történtek, hatással voltak rá, nyomot hagytak benne.
Egyetlen dolog volt, ami nem tetszett, hogy a halál folyton spoilerez. Nem bírja ki, hogy ne utaljon előre dolgokra. Ugyanakkor zseniális húzás Markus Zusaktól, hogy egy ilyen emberi tulajdonsággal ruházza fel, ezzel közelebb hozva személyiségét az olvasóhoz, elbeszélését pedig befogadhatóbbá teszi. Senkiben se keltsen rossz érzéseket, hogy ezt a történetet egy igazán különleges személy meséli el. Pontosan olyan, mint mi, csak éppen nem ölt testet. Dolgozik, teszi, amit mondanak neki, hatások érik, érzései vannak és gondolkodik.
Ez egy szépen megírt könyv, amit lehet szeretni, de elfogadni nagyon nehéz. Az emberek nem szeretik a tragédiákat, nem szeretik elveszíteni azokat, akiket megszerettek.
***
KÖNYVADATLAP
***
Markus Zusak
A könyvtolvaj
Regény|Lélektani|Ifjúsági
540 oldal
Európa Kiadó
A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki.
És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.
2005-ben jelent meg az ausztrál író regénye, amely az egész világon bestseller lett, és számos díjat nyert el. 2013-ban mutatták be a belőle készült filmet Brian Percival rendezésében.
Zusak könyve már most klasszikus: megható, elgondolkodtató, felejthetetlen.