Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Az ember, akit Ovénak hívnak, és én nem akartam szeretni őt. Nem akartam szeretni, mert tudtam, ha megnyitom a szívemet, és beengedem ezt a vén gazembert, fájdalmat fog okozni nekem. De képtelenség neki ellenállni.

A sors iróniája, hogy most hétvégén megismertem egy idős férfit, aki történetesen szintén Svédországból jött és első pillanattól Ovére emlékeztetett. Hát mégsem úsztam meg...

Egészen biztos, hogy mindenki ismer legalább egy Ovét. Egy sündisznót, aki arra használja a tüskéit, hogy ne engedjen magához közel senkit, mert legnagyobb félelme, hogy megszeret valakit és elveszíti. Ezért nincs is békében a világgal, mindenen morog és nem tudja elfogadni, hogy ahogyan mások csinálják a dolgaikat, az is jó lehet. Ove ragaszkodik a megszokotthoz, Ove fél a változástól. Ove kényszeres; ha valami nem úgy van, ahogy ő rendszerezte, felborítja a lelki békéjét. Folyton elégedetlenkedik, pedig ő az, aki megvalósította az álmait, aki megtalálta az eszményi nőt, aki mellett leélhette az életét. De Ove saját magával sem elégedett, ezért mindenkiben keresi a hibát és ítélkezik.

Ilyesmit manapság nem tudnak már az emberek. Tisztességes kávét főzni. Ahogy a kézzel írás sem megy már. Ma már csak a számítógép meg az eszpresszógép! És hová tart a világ ha az emberek már kávét főzni meg írni sem tudnak. Na?

Tetszik, ahogy az írói stílusban is megnyilvánul a főszereplő kényszeressége. Folyton visszatérünk ugyanahhoz a mondathoz, motívumhoz, ismétlünk. Szájbarágósnak tűnhet, de nem az, tudatosan megkomponált eleme a regénynek. Mintha megrugdosnánk a tiltó táblát minden reggel, vagy háromszor megrángatnánk a kilincset. Olyan, mint egy átgondolt, jól megírt nagy zenekari mű. Bámulatos, hogy egy jónak mondható koncepcióból az író képes volt átlagon felülit alkotni. Érdekes módon a karakterek éppen csak annyira vannak kidolgozva, amennyire mi magunk akarunk más embereket beengedni az életünkbe. Amint Ove úgy dönt, hogy beengedi őket, máris többet tudunk meg mi is - lásd a szomszédban lakó, nagydarab programozó srácot.

Egyre inkább azon az alapon osztotta fel az embereket, hogy kik azok, akik csinálják, amit kell, és kik azok akik nem. Emberek, akik cselekednek, és emberek akiknek csak a szája jár. Így hát Ove egyre kevesebbet beszélt és egyre többet cselekedett.

Nagyon tetszett, hogyan vált egy teljes egész részévé Ove, hogyan lettek barátai és új családja, úgy skandináv módra. Ebben a lakónegyedben szívesen élnék én is, de attól tartok, ott én lennék Ove és engem kellene megszelídítenie... egy macskának. Igen, a legjobb karakter a macska volt. Egyedül talán az újságírónőnél éreztem, hogy kicsit túlzásokba esett Fredrik Backman, nem létezik, hogy valaki ilyen nyugodtan vegye, hogy rázárják a garázs ajtaját.

Az örök tanulság: szíve mindenkinek van, csak türelem kell hozzá, hogy lebontsuk a falakat, és ha kitartóak vagyunk, csodát találunk.

Ove már rég tudta, mit kéne csinálnia, de mi, emberek alapvetően optimisták vagyunk az idővel kapcsolatban. Mindig azt hisszük, hogy lesz még elég idő ezt-azt csinálni a többi emberrel. Elég idő, hogy elmondjunk nekik dolgokat. Aztán történik valami, és hirtelen ott állunk, és olyan szavakra gondolunk, mint a ha.

Nem akartam, mert tudtam, hogy ez lesz a vége, ha megszeretem Ovét, fájdalmat fog okozni nekem. Nem fogom szégyellni magam érte... de, bizony, sírtam a végén.

***

KÖNYVADATLAP

***

Frederik Backman

Az ember, akit Ovénak hívtak

Regény|Lélektani|Humoros

336 oldal

Animus kiadó

Ove ​59 éves. Saabot vezet. És megvan a véleménye mindazokról, akik képesek Volvót, vagy pláne valami lehetetlen külföldi márkát venni. De ennek már semmi jelentősége a történtek után… Hiszen Ovénak már állása sincs. Neki, akinek lételeme a munka.

Nem sokra becsüli ezt a komputerizált világot, ahol egyeseknek egy radiátor légtelenítése vagy egy utánfutós tolatás is probléma. És most a szomszédai, akik ilyesféle hasznavehetetlen alakok, mintha még össze is esküdtek volna ellene. Meghalni sem hagyják. Pedig semmire sem vágyik jobban… Egymás után fordulnak hozzá bajos ügyeikkel, amikben szerintük ő és csakis ő képes segíteni: hol tolatni kell helyettük, hol szerelni, hol beteget szállítani vagy épp befogadni egy rozzant, kóbor macskát. Mintha – különösen az a kis iráni nő a mamlasz férjével – képtelenek lennének elszakadni attól a tévképzetüktől, hogy ő valójában jó ember, nagy szíve van. Mit kezd mindezzel a mogorva Ove, aki kényszeres szabálykövetésével oly gyakran vált ki szemrángást a környezetében? Végül is mi a baja a világgal, s hogyan jutott el mostani élethelyzetéig, amely szerinte csak egy, végső megoldást kínál? Milyen ember ő valójában, s van-e számára kiút?

Ajánljuk szomszédoknak, ezermestereknek és kétbalkezeseknek, morcosaknak és életvidámaknak ezt a nagyszerűen megírt, mély emberismeretről tanúskodó, hol nevettető, hol torokszorító történetet, amely minden idők egyik legnagyobb könyvsikere Svédországban.