.png)
Ha minden ember egyforma, miért nem tudnak kijönni egymással? Ha mind egyformák, miért néznek le másokat oly nagy buzgalommal?
Talán, mikor mindenhol arról írnak, hogy feltétlenül el kell olvasnod egy könyvet, azt gondolod: remek, végre egy kis kikapcsolódás, felüdülés, újra el lehet merülni egy történetben! - Talán nem ilyesmire számítasz, mint Harper Lee könyve. Nem vártam vidám olvasmányt, bár Scout gondolkodásmódja és egyes cselekedetei mosolyt csaltak az arcomra, de a regény hangulata számomra túlságosan komor, lehangoló és drámai hangvételű. Nehezen teszem túl magam azokon a karaktereken, akik emberi természetüknek hála éppen úgy, mint más kisvárosban, falun vagy akár metropoliszban ítélkeznek mások felett, jogot formálnak arra, hogy sárba tapossák azokat, akik a társadalmi konzekvenciákra fittyet hányva másként gondolkoznak. A lázadás apró szikrája is elég az ignoráláshoz, a lincshangulat szításához.
Forr bennem az indulat ennyi rosszindulat megtapasztalása közepette. Ám Scout és Jem próbálják megőrizni ártatlan gyerekkorukat, de játékaikban megfigyelhetőek azok a felnőttektől ellesett viselkedési formák, amik igazából őket is sújtják. A Radley-ház elleni vétkeik mintha egyfajta bosszúállás szimbólumai lennének, a még gyengébb, még sebezhetőbb prédán való megtorlás eszközei. Ugyancsak szíven üt a sok "niggerezés". Történjen bármi, ami rossz, csakis a színes bőrű lakosság számlájára írható. Alabama még mindig észak és dél háborújának a következményeit nyögi, mintha szánt szándékkal nem akarna felállni belőle, ürügyként használva minden megtörtént és eljövendő baj forrásának.
De tudjuk, hogy az emberek nem teremtettek egyenlőnek, nem abban az értelemben, ahogy azt egyesek sugalmazni próbálják: vannak, akik okosabbak a többieknél, egyeseknek már a születésükkor több lehetőség adatik meg, mint másoknak egész életük során, egyesek több pénzt keresnek a társaiknál, egyes hölgyek az átlagosnál jobb süteményeket készítenek – összefoglalva, bizonyos emberek adottságai meghaladják a többiek képességeit.
Fájdalmasan realista világábrázolás készteti érzelmi állásfoglalásra az olvasót. Ellenérzések, elhatárolódás, gyűlölet, bosszúvágy mozgatja meg emberi mivoltunkat, de felébred bennünk a szimpátia, együttérzés és a szeretet is egyes karakterek felé.
Ahogy a regény két kis hősének igazságérzetét, úgy az enyémet is bántja az igazságtalanság, értetlenül és tehetetlenül állok az ilyen történetek fölött és csak azt kérdezem: tényleg meg kellett történniük, tényleg így kell lennie? Ha a kérdésekre van is válasz, a tett marad a gondolati szinten, a félelem a kirekesztettség miatt éppen eléggé erős visszatartó erő. A bátor szívek hangja alig hallható. Marad a tisztelet Atticus felé, bárcsak mindenki ilyen elkötelezetten védené embertársait, akkor is, ha tudja, nem lehet jó kimenetele az ügynek. A bőrszín elegendő bizonyíték, még ha a benne lakozó lélek ártatlan is. Scout és Jem formálódása egy csodálatos apának a kezei között az események hatására, lépésről lépésre történik. Megfigyelhetjük a bennük végbemenő apró változásokat, fejlődésüket és vele együtt egyre jobban megismerjük Atticust és az ő nagyságát, ami eddig rejtve maradt előttünk. Felfedezzük a szépet, az igazi jóságot és az erényt, ami akkor is és most is ritkaságszámba menő emberi tulajdonságok.
"Az a bátorság, amikor előre tudod, hogy vereség vár rád, és legyen, aminek lennie kell, mégis kitartasz."
***
KÖNYVADATLAP
***
Ne bántsátok a feketerigót!
Regény|Klasszikus|Lélektani
1001 könyv
432 oldal
Geopen Kiadó
A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.