.png)
Jane Austentól már megszokott, ironikus hangvétellel mutatja be az előkelő társaságot, a túlzott regényimádó unatkozó lányok érzelem- és álomvilágát, akik a valóságtól elrugaszkodva, butuska fecsegésükkel riasztják el maguk mellől a férfiakat, vagy éppen könnyű prédaként dobják magukat számító ragadozók elé. Egy kalandvágyó lány könnyen elbolondítható és talán hiszékenyebb is azon társainál, akik a valóságot élik meg. Catherine-t pedig túlzottan is elragadja fantáziavilága, elrugaszkodva a realitás talajáról, abszurd ábrándjaiban tobzódva sodródik a csapda felé, amit önmagának állított fel.
De nincs hősnő igazi lovagias hős nélkül, és a lány Mr. Tilney személyében megtalálja azt, aki vigyázza lépteit és amikor kell, segítségére siet. Még ha a körülmények nem is túlzottan ideálisak. Mert, ugye, hozomány nélkül semmit sem ér egy lány, vagy éppen csak annyit, hogy azt elcsábítva, kihasználva félre lehet dobni. Tilney kapitány, mint antihős van jelen a regényben, akire a recept szerint bukás várna, ugyanakkor az idősebb Tilney-re a zsarnok szülő és a manipulátor hálátlan, ámde karizmatikus alakja lett osztva. A butuska és könnyűvérű lány karaktere csak úgy, mint a Büszkeség és balítéletben, itt is jelen van, a hozományvadász, kapzsi édesanyával karöltve. Tipikusan austen-i karakterábrázolás, előszeretettel figurázza kis a nagyravágyó anyát és az őt elvakultan követő lányát, akikből Bath-ban minden bizonnyal sosem volt hiány.
Úgy vette észre, Tilney százados szerelmes lett Isabellába, az pedig akaratlanul is bátorítja; igen, csakis akaratlanul tehette, hiszen Isabella kötődése Jameshez ugyanolyan szilárd és köztudott, mint az eljegyzésük. Nem lehetett kételkedni sem az őszinteségében, sem jó szándékaiban, mégis furcsán viselkedett a beszélgetés során. Catherine szívesebben vette volna, ha most is úgy beszél, mint máskor, ha nem szentel annyi figyelmet az anyagiaknak, s nem mutat olyan feltűnő örömöt Tilney százados láttán.
Cathrenie alakjában megfigyelhető az a már-már sablonosnak mondható vonás is, hogy mindenbe beleüti az orrát, ami nem rá tartozik. Persze, hogy homlokegyenest mást tesz, mikor barátnője, Miss Tilney többször is hangsúlyozottan megkéri, időben készüljön el, mert nem késhetnek el a vacsoráról, mert édesapjuk nagyon szigorúan veszi a pontosságot. Ezzel szemben ő éppen akkor játszik felfedezőset a klastrom szobájában, mert hát végül is későbbre nem lehet halasztani, az idő meg, mint a tenger. Austen humorára jellemzően az ódon ládában nem talál mást a kotnyeles lány, mint a mosodai jegyzéket, amit persze minden házvezetőnő ilyen alaposan eldug egy használaton kívül lévő szobában.
…nem csoda hát, hogy Catherine, akit a természet semminémű hősnői tulajdonsággal nem ruházott fel, tizennégy esztendős fejjel jobban kedvelte a krikettet, a baseballt, a lovaglást meg a környéken való kóborlást a könyveknél – vagy legalábbis a hasznos tudnivalókat tartalmazó könyveknél; feltéve ugyanis, hogy semminémű hasznos tudományt nem lehetett belőlük meríteni, ha csupa mese volt bennük és semmi elmélkedés, a legcsekélyebb kifogása sem volt a könyvek ellen.
Egy ilyen nagy házban, mint Northanger Abbey, mégsem marad észrevétlen semmi, a zsarnok apa, naná, hogy észreveszi, miben mesterkednek a lányok, és még mielőtt a titkokat rejtő és tiltott szobát elérnék, leleplezi őket. Mert mit is érne egy kalandos lányregény egy hatalmas kastéllyal, aminek nincs súlyos titkokat rejtő szobája, aminek elhunyt lakója sorsát homály fedné? Catherine pedig csalhatatlan megérzésével, igazának teljes tudatában készül felforgatni a Tilney-család életét, hogy leleplezze sötét titkukat, mit sem törődve kedves barátainak lelkivilágával, akik jóhiszeműen vendégül látják őt.
Szépen kidolgozott, felépített történet, egy görbe tükör Austen kora előkelő társadalmának viselt dolgairól. De leginkább lesújtó véleménye a felkapott a kevésbé irodalmi jellegű regényeket olvasó lányok és asszonyok jelleméről. Minden apró mozzanat a szépen elkapott pillanatképek dacára érthetetlen, a hirtelen és igencsak összecsapott lezárás, minden bevezetés és előzmény nélkül érkezik a végkifejlet, elmarad a jellemfejlődés és a fontos információkat is két mondatban összesűrítve kapjuk meg, mintha csak kihúzták volna az író nő tolla alól a papírt, mielőtt kidolgozhatta volna a befejezést. Lényegében a lezárás megtörtént, és ahogy a lányregényekben lenni szokott, a hősnőért eljött a lovagias érzésű hősszerelmes, hogy magával vigye hajlékába a hajadont, aki nem rendelkezik hozománnyal, mert a szerelem elsöprő ereje mindent legyőz.
mert ha igaz, amit egy ünnepelt író állít, hogy egyetlen ifjú hölgynek sincs joga szerelembe esni, amíg az úr a maga szerelmét meg nem vallotta, bizonyára nagy illetlenség, hogy egy ifjú hölgy egy úrról álmodjon, mielőtt nyilvánvalóvá válnék, hogy az illető úr róla álmodott.
Megjegyzés: A 2007-ben filmre vitt regény adaptációjában Devonshire hercegének írországi otthona Lismora Castle kölcsönözte helyszínét a kitalált Northanger Abbey-nak.
***
KÖNYVADATLAP
***
A klastrom titka
Regény|Klasszikus|Romantikus
296 oldal
Menő Könyvek
„A Klastrom titká”-ban új oldaláról ismerhetjük meg Jane Austent. Halála után kiadott regényében az (ön)ironikus Austen mutatkozik meg nagy kifejezőerővel és roppant szórakoztató formában.
Mint minden regényében, az írónő itt is egy fiatal lány, Catherine Morland útját ábrázolja, akit kezdettől fogva „antihősnőként” mutat be. A sokgyerekes, szegény papi családban felnőtt Catherine semmi különleges tulajdonsággal nem dicsekedhet, sem nem bájos, sem nem tehetséges vagy szépreményű, ám nagy csodálója a kor „gótikus” rémregényeinek. Életére is úgy tekint, mintha regényhősnő volna, és önnön jövőjét olvasná a fordulatos regények lapjain. A jövő azonban nem tartogat számára sem szerencsés kimenetelű hintóbalesetet, amely során a semmiből felbukkanó hős megmenti majdani szíve hölgyét, sem fényes báli részvételeket, sem örökké tartó barátságokat. A lányka bathi utazása balesetmentesen zajlik, élete első bálján kis híján elvész a tömegben, anélkül, hogy bárki lovagféle fölfigyelne rá, igaznak tűnő barátságáról pedig csak egyedül ő nem sejti, hogy üres, pénzhajhász és naivitását kihasználó kapcsolat csupán.
A Northanger Klastrombeli látogatása ugyan megcsillantja előtte a dermesztő kalandok lehetőségét: szellemjárta padlásszobákat, holttestnek ható viaszfigurákat, föld alatti cellákba zárt, elgyötört feleségeket, titkos csapóajtókat, ám a regényes fordulatok és a romantikus titkok itt is elmaradnak.
Catherine jutalma mindössze némi élettapasztalat, mert ahogyan illúzióit vesztve kezdi megérteni a való életet, lassan kigyógyul romantikus csacskaságaiból, és igazi Austen-hősnővé válik: önismeretet szerez. Még egy tisztes kérő is felbukkan, akinek az oldalán aztán Catherine új fejezetet nyithat egy immár kevésbé ábrándos-ijesztő történetben: a saját hétköznapi életében.Catherine fiatal lánnyá érve a könyvek rabjává vált. Bájos naivsága, sokszor megmosolyogtató ábrándjai ragadják ki a hétköznapokból kalandozásra. Leghőbb vágya, hogy kedvenc könyveiben szereplő hősnőkhöz hasonlóvá váljon. A hősnővé válás rögös útjára akkor lép, amikor szomszédjuk Bath-ba utazik és magukkal viszik a fiatal lányt, aki a sok új élmény és az új ismeretek hatására egyre vadabb képzelgésekbe fojtja unalmát.