... képzeljünk el egy alakot, félig angyal, félig ördög és teljesen ember...
Történt, hogy Neil és Terry, a két jó barát leültek és megpróbálták egymást túllicitálni. Neil azt mondta: tészta! Mire Terry rátromfolt: mákos! A következő pillanatban Neil már nyúlt is a porcukorért. Így született ez a könyv. Vajon melyikük képviselte a démoni és melyikük az angyali erőket? Bizonyára felosztották egymás között a szerepeket, de az a meggyőződésem, hogy mindkettőjükben lakozott mindkét oldalból. Szó, mi szó, ez az Agnes Nutter igazán huncut teremtés lehetett, és egy kicsit felül is írta a boszorkány fogalmát az én értelmező szótáramban.
A válasznak benne kellett lennie a KÖnyvben. A gond csak az volt, hogy a Jóslatok megértéséhez úgy kellett gondlkozni, mint egy félig őrült, de igen intelligens tizenhetedik századi boszorkány, akinek keresztrejtvényként működik az agya.
Az Elveszett próféciák a legőrültebb könyv, amit valaha olvastam. Tömény agymenés és éppen ezért nehezen is emészthető, mert mindig van egy pillanat, amikor úgy érzed, mára ez már sok, nem bírsz többet befogadni. Különben is, ha lassan olvasod, tovább tart. A jó dolgok pedig tartsanak minél hosszabban. Az agymenés mellett viszont komoly mondanivalóval is rendelkezik ez a regény, na persze, nemcsak úgy odavetve, hanem gondosan elrejtve, éppúgy, mint a talányos, homályba vesző próféciák. Ki kell mazsolázni, majd élvezettel elcsámcsogni rajtuk egy ráérős esős délutánon.
– Mikor volt utoljára, hogy évszaknak megfelelő idővel találkozott? – kérdezte Newt kissé ingerülten. – Az évszaknak megfelelő időjárás az nem normális, őrmester úr. Havazott karácsonykor. Mikor látott utoljára havat karácsonykor? Mikor volt utoljára hosszú, száraz kánikula augusztusban? Minden évben? És csípős hideg télen? Tudja, olyan idő, amiről gyermekkorában álmodott. Hogy sosem esik november ötödikén, és szenteste mindig nagy pelyhekben hull a hó?
Gondoltátok volna, hogy egy apokalipszis ugyanolyan egyszerűen megakadályozható, mint előidézhető? Nem kell más hozzá, csak az emberi tényező és már sínen is van a dolog. Mindkét esetben. Az öregfiú jól tudta, miért teremti az embert a köztes világban, félúton a menny és pokol felé. És jól tudta Gaiman és Pratchett is, hogy ők mi végre vannak jelen ebben a sztoriban, mintha csak egy hullámhosszon lennének az kaporszakállúval, legalább is ami a humorukat illeti, erre tudok következtetni.
kíváncsi vagy, mi sül ki belőle? Talán a felfoghatatlan terv része? Az egész, te, én, ő, minden. Valami nagy teszt, hogy lássuk, működik-e az egész rendesen. Aztán elkezdesz azon gondolkozni: ez nem lehet egy kozmikus sakkjátszma, inkább egy nagyon komplikált pasziánsz az egész. Ne fáradj a válasszal. Ha megértenénk, nem mi lennénk. Mert az egész… olyan… – – FELFOGHATATLAN, mondta a kacsákat etető alak.
Ennek a könyvnek a lelke a karakterekben rejtőzik. Mondanom sem kell, hogy rögtön az első pár oldalon, amikor még csak a szereplők felsorolása van napirenden, máris megvett magának ez a két gazfickó. Alaposan megdolgoztak vele, hogy így legyen, és annál is többet beleraktak egy-egy személybe, mint ami el tudtam volna képzelni. Ó, ezek az esetlen két ballábas hősök, akik úgy teszik a dolgukat, hogy nincsenek tudatában a jelentőségével! Mondjuk, egy bizonyos boszorkány és egy bosszantó boszorkányvadász ezt az állítást megcáfolná, a többi esetben teljesen jogos észrevétel. A félelmetes lovasok pedig nem tűnnek másnak, mint szánalmas ösztönlényeknek, programozott terminátorok ebben a bizonyos játszmában. Valódi gondolatai csak Adamnek vannak, aki a megtestesült Antikrisztus - most tekintsünk el a további nevektől és címektől, mert, ugye, Crowley és Azirafael is teljes bizonytalanságban csak találgatnak a Nagy tervről. Vagyis a... miről is? Ja igen, FELFOGHATATLAN tervről.
Ami a fontosabb karaktereket illeti, minden szál el lett varrva, kivéve... Mi lett azzal a három agyatlan motorossal? Talán a Felfoghatatlan terv szempontjából teljesen lényegtelenek, már-már triviális tévedésnek tekinthetők?
– Hejhó – ennyit mondott Anthony Crowley, és csak hajtott tovább.
Az egyik legjobb apokalipszis-történet, sajátos koncepcióval. Megismerkedhettem a két legszimpatikusabb nem e világi lénnyel, akik éppen e világban érzik legjobban magukat. Mindenesetre szívesen körülnéznék abban a bizonyos antikvár könyvesboltban, aztán hagynám, hogy megkísértsenek egy vacsora erejéig!
Gyerekek! Az Armageddon előidézése nagyon veszélyes. NE próbáljátok meg otthon.
***
KÖNYVADATLAP
***
Elveszett próféciál
Regény/urban fantasy
368 oldal
Agave Könyvek
Isten hét nap alatt teremtette a világot.
Isten hét nap alatt teremtette a világot.
Az Ördög meg hét nap alatt elpusztíthatja azt… már ha sikerül neki.
Ismerkedjünk meg Adammel, az Antikrisztussal, akit elcseréltek, az Apokalipszis Négy Motorosával, akik bőszen igyekeznek beteljesíteni az Armageddont, egy démonnal és egy angyallal, akik szívesen megakadályoznák ezt, valamint Anatéma Apparáttal, aki bizonyíthatóan boszorkány, és a kezében ott a kulcs, de még nem tudja ezt, ráadásul üldözőbe vette az újjáalakult Inkvizíció…
Ez lenne tehát az Útikalauz az Armageddonhoz Terry Pratchett, a méltán híres Korongvilág-regények írója, és Neil Gaiman, az Amerikai istenek, Anansi fiúk, Coraline, A temető könyve és Csillagpor című regényekkel számos irodalmi díjat nyert szerző tollából. Az Elveszett próféciákból 2019-ben sorozatot készítettek Michael Sheen, David Tennant és Jon Hamm főszereplésével; a könyvet az olvasó új szerkesztésben, felújított kiadásban tartja a kezében.